Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon,
Én vagyok tornácod barátságos fedele,
Melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől,
És gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, és vagyok asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben fekszel,
A deszka, amelyből csónakod építed.
Én vagyok házad ajtaja
Bölcsőd fája ...
... Koporsód fedele.

Vándor, ki elmégy mellettem,
Hallgasd meg kérésem:

NE BÁNTS!

A Mecsek kapujánál, mielőtt beérsz az erdőtérbe, ott a tábla amin az erdő fohásza áll. Sok helyen olvasható ez a szép szöveg, valóban, mintha az erdő susogná a megérkező felé: Ne bánts!

Mégis, számomra inkább szomorú és félelemmel teliek a sorok: kérlek, ne bánts! fohászkodik nekünk a fa (mert ez egy fa és nem egy erdő fohásza). Mintha a magyar Himnusz egy természetjáró-változata lenne: bölcsőd és sírod is... Nem jó érzés ha a "bejáratnál" a fa azt "kéri" tőlem, ne bántsam. És bizonygatja mennyi mindenre jó, milyen fontos az embernek... ezek a táblák mindenhol megtalálhatóak. Elindulva az ösvényeken és túraútvonalakon, általában meg kell tenni akár jó pár kilométernyi "bevezető" szakaszt. Így van idő szívet megnyitni, ráhangolódni az erdei sétára, a táj erejére, üzenetére. De szerencsére még sosem éreztem tőlem reszkető fákat. Ez a tábla a természetvédelem üzenete. Az igaz vándorok felé a fák más fohászt intéznek: Hallgasd meg kérésem: vidd hírét az erdőnek, és taníts meg másokat is erdőzni!

Az együttérzés egy érdekes esetével találtam magam szemben: a bennünk, látogatókban bujkáló bűntudatról, szégyenről, sajnálatról. Az fa (erdő) fohásza valójában az ember bocsánatkérése. A Fa évezredek óta az ember szolgálatában álló építő-elem. A fenti sorok üzenete: ne bántsatok, ki vagyunk szolgáltatva hatalmatoknak. 

Azt gondolom, aki igaz vándorként lép be az erdőbe, azt nem kell megkérni: ne bánts! Sokan azonban évente egyszer-kétszer ruccannak ki a természetbe - többnyire ameddig csak engedélyezett autóval-, az ő számukra talán valóban fontos az utolsó két szó. Vannak, akik azért mennek erdőbe, mert természetélményt szeretnének fogyasztani. Nem. Azért megyünk erdőbe mert az erdőhöz megyünk. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy valaki már gyerekkorától fogva bevezeti őt a kirándulás, túrázás élményébe, aki megtanítja fákkal beszélni, tájban fürdeni...

Nem ragozom tovább, álljon itt az az erdő-üdvözlet, amit én szoktam hallani amikor elérkezem a fák birodalmának bejáratához:

Erdő üdvözlet

Vándor, ki belépsz fáim közé, légy üdvözölve!
Én vagyok, ki lelkednek megnyugvást hoz, tüdődnek éltető oxigént ad!
Légy szelíd, mint a bennem lakozó lények, légy erős, mint fáim.
Alázatos lépteid nyoma ha eltűnik, ne bánd!
Közösségünk befogad magába, a rengeteg otthonába.
Halld a fák tanítását, lásd az erőt ami összeköt minket, pihenj meg.
Ha elhagyod a világunkat emlékezz: a fák az ember tanítói és örök kísérői.
Nélkülük nem lélegeznél friss levegőt,
nem alkotnál fáimból magad hasznára és örömére!

Fák nélkül nem él túl az ember.
Lásd: örök világlásban, szelíden a föld és a fény között lényünk érted dolgozik!

Vándor, ki belépsz rengetegembe:
Hálás szívvel tedd!

Szeretettel: Ell